Ne hagyd, hogy a cukiságuk megtévesszen – ezek a Taktikusok készen állnak arra, hogy a nagyokkal versenyezzenek. A TFT-ben nagyon sok megismerésre érdemes részlet rejtőzik, ezért szeretnénk díjazni azokat, akik időt és energiát szánnak ezek felfedezésére.
Bár lesznek hasonlóságok az Idézők szurdokával, mindenképpen szeretnénk kiemelni a TFT egyedi stílusát. A játékmódban nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi elemek, valamint kissé kevésbé lesz „szigorú”, de a szerencsének jelentős szerep jut. Ugyanazok az osztályok és divíziók lesznek, és a teljesítményed alapján ugyanúgy LP-t kapsz vagy veszítesz.
Feltett szándékunk, hogy az alapvető különbségek ellenére a rangsorolt TFT-meccsek éppen olyan szórakoztatóak legyenek, mint az Idézők szurdokában folytatott küzdelmek, szóval ugorjatok fejest a Búvárvakond üregébe, és merüljetek el a Teamfight Tactics világában!
Az alapok
- Mik a rangsorolt TFT előfeltételei?
- Egyelőre nincsenek előfeltételek! Azonnal, akár az 1. szinten is részt vehetsz a rangsorolt játékban.
- Milyen osztályok vannak?
- Vas, Bronz, Ezüst, Arany, Platina és Gyémánt, valamint Mesteri, Nagymesteri és Kihívó (akárcsak a LoL-ban).
- A barátaimmal csapatban is játszhatok rangsorolt játékot?
- Igen, ám erre bizonyos korlátozások vonatkoznak! Hiszünk a barátság erejében, de nem szeretnék, hogy teljesen felborítsa az erőviszonyokat.
- A normál rangsorolt várólisták esetén Gyémánt vagy alacsonyabb szinten a játékosok 3 fős csapatokban csatlakozhatnak a várólistához! Mi a helyzet a Mesteri vagy magasabb szinten? Egyedül kell belépned a várólistára.
- Ha a Villámjáték módban játszol, teljes, 8 fős csapattal is beléphetsz, 4200 LP eléréséig. Utána a korlát két főre csökken.
- A Ketten együtt játékosai bármikor játszhatnak rangsorolt meccseket párban, nem számít, milyen magasra jutnak.
- A rangsorolt TFT-meccsek beleszámítanak a szakaszpontokba?
- Nem. A TFT nem befolyásolja a szakaszpontokat.
TFT – Rangsorolt jutalmak
Hogyan működnek a rangsorolt jutalmak?
Az egyes szezonokban az elég magas helyezést elérő játékosok exkluzív hangulatjeleket kapnak. Ezek a hangulatjelek az elért rangtól függően eltérően néznek ki, úgyhogy nem is találhatnál jobb módot arra, hogy büszkélkedhess a korábbi szezonok során nehezen elért Nagymesteri helyezéseddel.
Melyik osztályba kell tartoznom ahhoz, hogy részesüljek a jutalmakban?
A hangulatjelekhez legalább Arany szintet kell elérni. A többiről szezononként döntünk. Azt szeretnénk, ha a jutalmak megfelelően tükröznék a megszerzésükhöz szükséges erőfeszítést!
Mitől függ a jutalmakra való jogosultságom?
Tudjuk, hogy erre senkit sem kell emlékeztetnünk, de a csalást semmilyen szinten nem toleráljuk. Éppen ezért, ha csalás miatt kapsz büntetést, akkor… kitaláltad! Nincs jutalom!
A fiókátvitel hatása a rangsorolt játékra
Mi történik a rangommal fiókátvitel esetén?
- A fiókoddal együtt az MKP-d is átkerül a másik szerverre, azonban ne feledd a következőt: mivel az MKP nem azonos minden szerveren, az új szerver játékosainak tudásszintje az előző szerverhez képest eltérő lehet.
- Az 5 besorolómeccset minden egyes fiókátvitel után le kell játszanod, még akkor is, ha korábban már játszottál az adott szerveren!
- Ne feledd, hogy az új szerveren legfeljebb a Vas II divízióba kerülhetsz.
Mi történik a jutalmaimmal fiókátvitel esetén?
Azokat a rangsorolt jutalmakat, amelyek bekerültek a fegyvertáradba, bárhová magaddal viheted.
Rangsorolt szezonok
Meddig tart a TFT rangsorolt szezonja?
- A Teamfight Tactics lényege a felfedezés. Egy adott meccs egyik körről a másikra is drasztikusan megváltozhat, és azt szeretnénk, ha a rangsorolt szezonok is tükröznék ezt a dinamikát. Ennek érdekében bátrabban fogunk nagyszabású változtatásokat végrehajtani két szezon között, mint például az Idézők szurdokában.
- A mostani terveink szerint egy-egy TFT-szezon néhány hónapig fog tartani, ezek alapján pedig évente körülbelül három-négy TFT-szezonra lehet számítani. Mindegyik szezon egy készlethez kapcsolódik majd, a készletek pedig nem terjednek ki több szezonra.
- A TFT a mi gyermekünk, ezért táplálnunk és gondoznunk kell. Ez pedig azt jelenti, hogy az előbbiek bármikor változhatnak! A TFT-nek és nektek is a legjobbat akarjuk!
Szakaszok és a rangsorolt várólista
Mit érdemes tudni a baráttokkal (csapatban) indított játékról?
Ez az! Éljen a barátság! De ugyanazok a szabályok itt is érvényesek. Gyémánt vagy alacsonyabb szinten a játékosok 3 fős csapatokban csatlakozhatnak a várólistához! Mi a helyzet a Mesteri vagy magasabb szinten? Egyedül kell belépned a várólistára.
Besorolás, feljutás és versenysorozatok
Érdekel, hogyan működnek a besorolómeccsek?
- Minden rangsorolt szezonban újra kell kezdened a TFT-s életedet egy teljesen új készlet elsajátításával. Ezért részlegesen visszaállítjuk az MKP-dat. A részletes visszaállítás azt jelenti, hogy az MKP-d kicsit közelebb lesz a középértékhez.
- A legelső rangsorolt TFT-meccsed után ideiglenes besorolást kapsz a Vas II divízióba. Összesen 5 besorolómeccset kell lejátszanod. Az 5. meccs után pedig bekerülsz az egyik ligába.
- A besorolómeccsek ugyanúgy működnek, mint a LoL többi rangsorolt játékában (a győzelmekért több LP-t kapsz, a vereségért pedig nem veszítesz belőle). Ha veterán LoL-játékos vagy, sima ügy lesz.
- Pszt. Csak megemlítenénk, hogy egy-egy besorolómeccsért, akár 100 LP-t is kaphatsz!
Kíváncsi vagy, mit kell tudni a feljutásról és a versenysorozatokról?
- A TFT-ben nem lesznek feljutási sorozatok. Amint eléred a 100 LP-t, a fennmaradó pontjaiddal automatikusan bekerülsz a következő divízióba. (Például: Ha egy játékos 90 LP-vel a Vas II divízióban játszik, és 30 LP-t nyer, akkor feljut a Vas I-be, ahol 20 LP-je lesz.)
- A 4. vagy afölötti helyen végző játékosok már nem veszíthetnek LP-t. Ezzel együtt viszont az 5. helyen vagy alatta végző játékosok nem nyerhetnek több LP-t.
Visszasorolás és LP-vesztés
Minden, amit (nagy valószínűséggel) tudni akartál az LP-vesztésről:
- Az LP-vesztés csak a Mesteri és magasabb osztályok játékosait érinti.
- A Mesteri és magasabb osztályokban legfeljebb 10 meccset tárolhatsz biztonsági tartalékként, amelyből naponta egyet elvesz a rendszer. Vigyázz! Naponta 250 LP-t veszítesz, ha nincs egyetlen tárolt meccsed sem, amelyet elvehetne a rendszer.
- A 10.6-os frissítéstől kezdve az LP-vesztés miatt nem fogsz a Mesterinél vagy Gyémántnál alacsonyabb osztályba kerülni.
- Figyelem! A besorolómeccsek során nincs LP-vesztés! Remek!
Most pedig lássuk a visszasorolást:
- A 11.22-es frissítéstől kezdve a Vastól a Mesteri osztályig nem lesz visszasorolás.
- A Nagymesteri és Kihívó osztályból továbbra is visszaeshetsz.
- Szintén megmarad a visszasorolás az osztályokon belüli divíziók között (például Arany I-ből Arany II-be).
- Az alacsonyabb divízióba vagy osztályba történő visszasorolásra akkor kerül sor, ha az MKP-d túl alacsony az aktuális rangodhoz, és 0 LP-d van. Ne feledd: csak a Nagymesteri és Kihívó osztályból lehet visszaesni.
- Mivel nincs feljutási sorozat, ezért a TFT-ben játékalapú visszasorolás elleni védelem sincs (ez azt jelenti, hogy nincs „3 meccsig tartó visszasorolás elleni védelem az első feljutás után”).